Le kell-e erről egyáltalán szoktatni? Azt gondolom sokszor dilemma ez a szülők körében, hiszen egy idő után fizikailag nehéz és megterhelő a gyerekeket cipelni. Tehát ne érezd rosszul magad, ha felmerül benned az igény.
Gyakori jelenség, főleg az első hosszabb időre elszakadás időszakában, hogy a gyerek mintha megsértődne, elutasítja az anyukáját, aki épp hazaért a munkából, boltból, kirándulásról, bárhonnan. Igazság szerint akkor is megfigyelhető ez a viselkedés, ha egyébként előtte békében el tudtunk köszönni a gyerektől.
Mert túl általános, túlságosan negatív és minősítő. Ha azt mondom a gyerekemre, hogy már megint hisztizik, azzal inkább leírom a helyzetet, mintsem megoldanám.
Nálatok volt már ebből probléma? Kórházi munkám során viszonylag sok alkalommal kellett már az osztályon segítenem a szülőknek. Az is előfordult, hogy egyéni keretek között a gyereknek is.
Az amerikai szerző 2000-es éves elején íródott könyvét érdemes alapvetően fenntartásokkal olvasni.
Azt gondolom, meg kell magunknak engedni szülőként, hogy vannak nehezebb időszakok az életünkben. Amikor mindenki nyűgös, be vagyunk zárva, beteg a család. Ez fárasztó és megterhelő lelkileg.
A könyv célja, hogy szakítson a hagyományos, tekintélyelvű alapokon működő gyermeknevelési elvekkel. A pozitív fegyelmezés is fegyelmezés, de olyan formában, hogy a személyiségfejlődést és a szülő-gyermek kapcsolatot nem rombolja.
A reggeli rutin kapcsán is fontos és elsődleges, hogy figyeljétek meg, pontosan mi történik. Egyrészt mi az a viselkedés, ami nektek nem fér bele? Ezt nem árt konkrétan definiálni magatokban. Nehogy az legyen, hogy egyik nap szabad, máskor nem.
Ebben a cikkben a totyogók és ovis korú gyermekek déli altatásáról szeretnék írni. Mert az esetek többségében az ellenállás már a dackorszak része és nem alvási nehézség, esetleg alvászavar. Tehát mit tehetünk akkor, ha a gyermek kézzel-lábbal tiltakozik a déli alvás ellen?