Napirend a nyaraláson

Emlékszem rá, amikor először nyaralni mentünk a kislányunkkal, a fél háztartást bepakoltuk a kocsiba. Minden eshetőségre próbáltunk felkészülni, de persze nem lehetett. Aztán jött az a pont, amikor belazultunk.

Időtöltés a hosszú úton

Nagy kihívást jelenthet, amikor hosszú útra indulunk, hogyan kössük le a gyereket, ha nem akarunk végig mesét nézni. Az évek során ez egy rendszeresen előkerülő kérdés itt a Klubban, ezért most összegzem a tapasztalatokat.

A szülői indulatosság 5 leggyakoribb oka

Azon túl, hogy elfogadjuk a rossz érzéseinket, meg kell értenünk a kiváltó okokat. Ami persze első sorban úgy tűnhet, hogy a gyerek viselkedése. (És persze az is benne van.) Dacol, húzza az időt, visít, nem akar elaludni stb. Mégis a szülői oldalon is  találhatunk alap okokat.

Mit tegyél, ha nem érdekli a nagytestvért a kicsi?

Könnyen előfordulhat, hogy a kórházból hazaérve a kistestvérrel egyből azt tapasztalod, hogy a nagyobbik gyermeked nem sok érdeklődést mutat a kicsi iránt. Sőt, akár teljesen elutasító is lehet, hiába minden igyekezet, amit a felkészülésre fordítottatok.

Testvérkapcsolatok a szülői önismeretben

Ezen a kurzuson egy izgalmas önismereti utazásra invitállak. Tárjuk fel együtt, hogyan alakult és milyen most a testvéreddel a kapcsolatod. Illetve miként hat ez a minta a gyermekeid viszonyára?

Szexedukáció életkorok szerint

Ezen a kurzuson kisgyerekkortól kamaszkorig végigmegyünk a szex-szel és a nemi működéssel kapcsolatos kérdéseken. Hogyan beszéljünk ezekről gyerekeinkkel?