Gyakori jelenség, főleg az első hosszabb időre elszakadás időszakában, hogy a gyerek mintha megsértődne, elutasítja az anyukáját, aki épp hazaért a munkából, boltból, kirándulásról, bárhonnan. Igazság szerint akkor is megfigyelhető ez a viselkedés, ha egyébként előtte békében el tudtunk köszönni a gyerektől.
Kisgyerekek mellett kötve hiszem, de azért szeretnék veletek megosztani néhány tanácsot, tapasztalatot, amire érdemes figyelni. Ez az írásom főleg intézménybe járó gyerekek szüleinek szól.
Szerencsére semmi rosszra nem kell gondolni, ha egy kisbaba ütögeti a szüleit. Hiszen ez nem más, mint funkciógyakorlás.
Kérjük jelentkezz be a tartalom megnézéséhez! (Még nem vagy tag? Csatlakozz most!)
Sajnos az élet hozhat olyan nehézséget, hogy egy kisgyermekes szülőnek kórházba kell mennie. Ami nemcsak a gyerek számára, hanem a család összes tagjának traumatikus élmény lehet. Azonban nem mindegy, hogy a jövőre nézve egy negatív történésként emlékszünk erre vissza, vagy traumaként él tovább a gyerekben.
Igen gyakori tévhit, hogy a szexuális felvilágosítást egy bizonyos életkorban meg KELL ejteni. Mintha valamilyen nagy családi kupaktanács, kötelező feladat lenne. Holott valójában erre semmi szükség.
Tudtad, hogy totyogókorba érve életkori sajátosság, tehát teljesen normális, ha hirtelen válogatni kezd a gyerek?
Előfordult már nálatok, hogy nem sokkal elalvás után a gyerek riadtan felébred, sírni kezd, remeg, rémült üres tekintettel néz, mintha nem is lenne magánál? Ha igen, akkor nagy valószínűséggel a pavor nocturnus, azaz éjszakai felriadás/rémület jelenségével álltok szemben.
Alapvetően azt gondolom, ebben a kérdésben is (akárcsak a képernyőzésben) ki lehet egy fokozatos, mértékletes szabályrendszert alakítani.