Azt gondolom, meg kell magunknak engedni szülőként, hogy vannak nehezebb időszakok az életünkben. Amikor mindenki nyűgös, be vagyunk zárva, beteg a család. Ez fárasztó és megterhelő lelkileg.
Ezt a kérdést gyakran felteszik a szülők így az ünnepek közeledtével, és sokszor nem alaptalanul.
Szivárvénybabának nevezzük azokat a gyermekeket, akik egy vagy több megelőző perinatális veszteség után születtek. A szivárvány ebben az értelemben a reményt szimbolizálja.
Halottak Napja közeledtével aktuális a kérdés, és egyöntetűen arra szeretnélek benneteket biztatni, hogy IGEN, menjetek ki a temetőbe.
Közeledik a Halottak Napja. Felmerül ilyenkor a kérdés, vajon hogy jó a gyerekkel a halálról beszélni, kell egyáltalán szóba hozni?
Ti szoktatok bármit eltitkolni a gyermek elől? Ha igen, akkor milyen kaliberű dolgokat?
Az éjszaka teljes átalvása agyi érettség kérdése. De valójában soha nem beszélhetünk teljes átalvásról, mert a felnőttek is megébrednek éjjelente, csak már képesek önmagukat visszaaltatni.
Lassan véget ér a nyár és kezdetét veszi az új tanév. Ha a gyermeked már közösségbe jár, itt az ideje egy kicsit visszatérni az őszi hétköznapokba.
Az egyik kedvenc szakmai könyvem a családterápiás olvasókönyv sorozatból a Mozaikcsaládok. Nemcsak szakemberek számára hasznos. Jól olvasható a megfogalmazása és sok olyan alap kérdést, félreértést tisztáz, amiket jó lenne már a mozaikcsaláddá válás elején tudni.
Sajnos még mindig él a köztudatban az a tévhit, hogy a gyerekekkel nem szabad a halálról beszélni, mert csak így tudjuk őket megkímélni a traumától. Hagy maradjon meg nekik a felhőtlen gyermekkoruk…Holott a halál az életünk része.